|
Immár harmadik éve nyaralunk Balatonlellén, kisebb-nagyobb társasággal, hol jobb, hol rosszabb időben.
Az idei időjárás bár nem volt tragikus, azért igazán még sem kedvezett nekünk - legalábbis a gyerekeknek, mert az egy hetet nem egyfolytában a Balatonparton töltöttük.
Néhány napot kirándulásra szántunk, mert bár meleg volt, annyira nem, hogy a tó vizében áztassuk magunkat - pontosabban a kisebbek magukat.
Lellén, immár hagyományosan, a borhét keretezi nyaralásunkat, jó alkalmat adva, hogy minden délután-este kis sétára, borkóstolásra induljunk. Lelle egy igazán gyerekbarát hely, a Napfény-strand minden vizes nyaralás álma; kiépített, hosszú, homokos strand, kényelmes és kitűnő helyszín a gyerekek pacsálásához. Trambulin, kis élménymedence, játszótér. A városban kis kölyök-vidámpark, a borhét programja mellett ugrálóvár, koncertek. Szóval jó helyszín a családi nyaraláshoz. Egyedül talán a vendéglátóhelyek rontják az élményt, de sajnos ez magyar és balatoni sajátosság... Itt a városban - sok-sok próbálkozás után - a Vitorlás Étterem érdemel dicséretet, ahol gyors és készséges kiszolgálás mellett finom falatokat ehetünk, és még a gyerekek sem unatkoznak, hiszen a kerthelyiségben játszósarkot találnak.
Mint említettem, néhány napot kirándulással töltöttünk. Elruccantunk Kaposvárra, majd a balatonparti klasszikusokat néztük meg; Tihanyban, Füreden és Keszthelyen tettünk villámlátogatásokat.
Tihany nem kifejezetten gyerekes úticél, de egy hosszabb sétát igazán megér. Az apátság mellett megnéztük a helyi panoptikumot is, ami őszintén szólva erős és vicces túlzás - gyakorlatilag egy teremről van szó, ahol nem túl valóságos és nem kifezetten mesterien kivitelezett viaszbábúk idézik meg a magyar királyokat, illetve néhány kalózhőst - mindezt persze kisebb vagyonért, két felnőttnek majdnem 4 ezer forint a belépő. Ha nagyon lassan haladunk, akkor talán 10 perc alatt végzünk a "kiállításon". A marketingmunka viszont igen jó, mert gyakorlatilag nem lehet Tihanyban úgy egy lépést tenni, hogy ne látnánk a panoptikum hirdetését vagy ne kapnánk egy szórólapot róla... Itt a Rege kávézóban tízóraiztunk, az étel-ital kínálat igen széles és finom, de pechünkre a pincér hölgy többször sem azt hozta, amit kértünk. A mosdóban viszont pelenkázópult segíti a kisebb gyerekekkel kiránduló szülők dolgát.

Füred már sokkal barátságosabb, a reformkor egyik kedvenc nyaralóhelye régi pompájában várja a látogatókat, szépen kialakított Tagore sétánya kellemes sétaterep. Az Anna-Bella-hoz közel eső étteremsoron választunk ebédlőhelyet, az ízekkel és kiszolgálással nem volt gond, a mennyiségekkel talán annál inkább. Az étteremmel szemközt - a szálloda mellett - egy nagyon hangulatos hajó formájú játszótér várja a kölköket - mi is időztünk ott.

Utolsó kirándulásunk Keszthelyre vezetett. A városban igen nehéz leparkolni, de végül szerencsével jártunk és a sétálóutca végén találtunk parkolóhelyet. Elsétáltunk a Festetics-kastélyig, boklásztunk a kertjében, megnéztük a hintómúzeumot, valamint egy időszaki kiállítást a japán harcművészetekről (lenyűgőző volt!). De hát minden mindegy volt, hiszen annyi kavics van abban az egyébként szépen karbantartott kertben, hogy kár lenne nem kövezni-kavicsozni kicsit - kétségtelenül ez okozta a legnagyobb örömöt mindkét gyermekünknek ;-)


A nap zárásaként egy bödületesen rosszat sikerült ebédelnünk a Kastélykert Étteremben, amit csak az ellensúlyoz, hogy a kerthelyiségben egy elég nagy játszótér várja a kicsiket, illetve nem mellesleg nem egy pénztárcarabló-hely...
Rövid összefoglalásként Lellét szívből ajánljuk a kisgyerekkel utazóknak, jó terep a családi nyaraláshoz, a Vitorlás étteremben pedig érdemes beleszürcsölni a csapolt búzasörbe és a házi készítésű vargabélesbe!
Jó utat! :)
|