|
Cimkék: gyerekprogram | karnevál | sárvár | savaria | szombathely | utazás Augusztusi programajánlónkban már említettem, az augusztus 20-i hétvégét mi a nagy múltú Savaria Karneválon töljük. Az első napon, vagy inkább bő félnapon vagyunk túl, de egyértelmű, hogy több, mint megérte elutazni idáig - fantaztikus élmény ez, gyereknek és felnőttnek egyaránt.
A Savaria karnevál a város ősi római múltjához kötődik, de az évek során történelmi fesztivállá szélesedett. Kora délután érkeztünk meg a vasi megyeszékhelyre, miután Sárváron elfoglaltuk szállásunkat, és immár szokásosnak mondhatóan a Várkapu étteremben egy finom ebédet elköltöttünk. Pesti szemmel nézve egy üres városba érkezünk, és őszintén szólva a legnagyobb tömeg is emberi és könnyen átvészelhető volt, egy tumultusos budai vári rendezvényhez képest meg különösen.
Számos program várja az érdeklődőket, de minden bizonnyal a legtöbbeket a sok-sok harci jelenet, autentikus katonai bemutató érdekli. Ezen eseményeknek a történelmi témapark ad otthon, ami a belváros közvetlen közelében érhető el. A felnőtt belépő 1.600 forint, de ha jelmezben érkezünk, csak 1.000 ;-) A kölköknek 6 éves korig ingyenes. (A diák- és nyugdíjas jegy szintén 1.000 forint.) Bár a lelátó nagyjából tele, az oldalsó füves, lépcsős részről még kényelmesen végigkövethetjük a lovasokat, íjászokat, zászlótáncoltatókat. A park ad otthon a tábornak is, minden gárda itt állomásozik. Végigsétálhatunk, kipróbálhatjuk a pénzverést, gyapjúfestést, agyagozást a kelta harcosoknál, és kicsik, nagyok örömére lehet próbálgatni, fotózkodni a római légiósoknál páncéllal, karddal, sisakkal, ahogyan a gladiátorképzőben is.




5 órakor végetér a napi program, bezárják a kapukat, és elkezdődik a készülődés az esti felvonulásra. A belváros már megtelt, kevés már az üresedés a kerthelyiségekben, de a felvonulás leendő helye mentén még kényelmes a várakozás. A kölkök számos harcostársukhoz hasonlóan a frissen szerzett harci tudományokat gyakorolja, így elég hamar eltelik az idő, mire a felvonulás hozzánk ér. A menet a Ferences-kerttől indul, mi majdnem a legvégére álltunk a Savaria térhez. A hatkor induló harcos vonulás közel 45 perc alatt jut el a mi helyszínünkre, de több mint félóra míg a sort záró jelmezesek hozzánk érnek. Felnőtt szemmel is nagy élmény végignézni ezt a rengeteg autentikus jelmezes, lelkes katonát, harcost, lovagot, és még sorolhatnám... de a gyerekeknek maga az ámulat. Barni fiam mozdulatlanul, szinte tátott szájjal nézte végig a történelmi felvonulást, azt a néhány pillanatot kivéve, amikor a kelta vagy egyéb legények meg nem ijesztették. Bankának is tetszett nagyon, de igazi primadonnaként minden ijesztő elemtől összerezent, megijedt. Volt persze mitől, lőttek, volt tűznyelő és még az ördög is vitte a kölköket, hogy Rákóczi katonáinak lányrablásáról már ne is regéljek...





Még több képet találsz facebook oldalunkon...
Még érdemes erre kanyarodni, hiszen a fesztivál vasárnapig tart, és holnap (aug. 21.) este 8 órakor fáklyás felvonulásként megy végig a belvároson a fent említett menet. www.savariakarneval.hu
|