| Burgenland, a mesepark |
|
|
|
| 2009. szeptember 25. péntek, 23:29 | |||
|
Ezt a hétvégét Burgenlandban töltjük, megnézzük a Best for Family turisztikai szervezet két – nálunk is bemutatkozó – ajánlatát.
Ma reggel, szokásunktól eltérően, már 9 órakor elindultunk, hogy időben megérkezzünk a Fertő-tó közeli Meseparkba. Sok helyen találkoztunk már a hírével, de őszintén szólva, még a leírások, képek alapján sem tudtam elképzelni, mire is számíthatunk.
Szóval 9-kor indultunk, a Fertő-tavat északról megkerülve (Parndorfi lejáró a Budapest-Bécs autópályán) délben érkeztünk meg a Märchenparkba.
Biztos nyáron jóval többen vannak, de mi cseppet sem bántuk, hogy nem nagy tömegben jutunk be a parkba.
Elsőként kicsit „visszahököltünk”, mert az első játék rögtön a mi erőnket vette igénybe ;-)
Aztán még a következőn is nekünk kellett tekerni – nem lesz ez így jó, kérem… ;-)
Aztán fellélegezhettünk, végre jöttek a gépesített kalandok; kisvasút, malacpálya, traktorpálya, a kacsák (Blanka kedvence – négyszer mentünk körbe!), a kamion (Barni kedvence, menet dettó).
Közben számos mesejelenet elevendett meg…
Voltak még egyéb csodák, zenekarok… Aztán átértünk egy újabb keletű részbe, rögtön a mocsárvárral találtuk szembe magunkat, ami szó, mi szó, gyerekpróbáló helyszín.
Eztán sorba jött a vizi világ, a kalóztutaj, a főtér a Römer étteremmel, majd a Kroko pálya, a Gladiátor képző, a vizi csata, és még sok minden más…
A végére nekünk a kalózcsata és az óriáscsuszda maradt – fiúknak obligát ;-)
Aztán a végső kimerültségünkben annyi maradt hátra, hogy a kacsákra és kamionra, a két kedvencre még két körre felültek a kölkök, aztán nagy nehezen elvonszoltuk magunkat az autóhoz… és útnak indultunk a szállásunk felé…
Végeredményben a park – mint a fentiekből is kitűnik – egy vidámpark, aminek különlegességét az adja, hogy egészen kicsi gyerekekkel is lehet élvezni, lásd 1,5 éves B’anka lányunk is tökéletesen jól tudta magát érezni, mert egy-két kivételtől eltekintve, szinte semmiről nem maradt le. A játékok vagy úgy vannak kialakítva, hogy a gyerekek vagy egyedül végig tudják csinálni vagy a szülő be tud melléjük ülni.
Őszintén szólva, mi magunk, felnőttek is nagyon jól éreztük magunkat, hiszen aktív részesei lehetünk a játéknak, nem csupán a szokásos, „állunk a játék mellett, és figyeljük a kölköt” feladatunk volt.
A park egyébként két, egymástól jól elkülönülő, részből áll; az egyik még a most 40 éves park kezdeteit, gyökereit mutatja, a mesejelenetek, a korábbi évtizedek képi és formavilága, persze kulturált állapotban. A másik rész pedig a „las vegas-i ízléssel” készült új világ, ahol modern, de játékos, kedves helyszínek, jelenetek találhatóak.
Be sem lehet vele telni, a 3 éves fiúnk és a 1,5 éves lányunk 5 órán keresztül nyomták az intenzív parkjárást és játékot, ami valljuk be őszintén, nem kis teljesítmény tőlük.
Egy szó, mint száz, nagyon klassz, szuper hely, tökéletes helyszín egy igazi családi naphoz.
Próbáljátok ki!
|





