|
Cimkék: Burgenland | családbarát | fürdő | gyerekprogram | léka | lockenhaus | sárvár | utazás Ma már eleve úgy készültünk, hogy délelőtt nem megyünk ki a strandra. Ha egy nap egyszer akarunk kimenni, akkor célszerű szieszta idő után érkezni, és mivel a strand este 10-ig nyitva van, rárérünk a befejezéssel. Így hát kényelmesen indul a nap, komótosan készülődünk. Rögtönözni kell a programot, mert valahogy nem is készültünk erre. Rég kinéztük már magunknak a burgenlandi várakat, most Lockenhaust, Lékát célozzuk meg.

Nem várunk nagy attrakcióra, csak a várat akarjuk látni, pedig nagy dolgok történnek itt. Hétvégenként, pontosan általában vasárnaponként jelmezes vártúrát tartanak, apródképzéssel a kicsiknek, és minden csinadatrával. Igazi vár a hegyen, hangulatos, robosztus, romantikus, harcosos, lovagos, keresztes. A kölkök le voltak nyűgözve (Barni persze különösen), és tényleg élvezetes volt. A várban van étterem, kávéző és még panzió is. www.ritterburg.at




Eztán újra Magyarország felé vettük az irányt, és úgy döntöttünk, Kőszegen fogyasztjuk el ebédünket. No, hát a dining guideban erről sem fog különösebb recenzió megjelenni, valami Ibrahim étterem, kávézóban, szellős kerthelyiségben csücsentünk le. Gyerekmenü nuku, a vadragu leves extrém gyenge, a kiszolgálás legalább készséges, a számla meg borsos ;-(

Innen irány vissza Sárvárra és a strandra. A kölkök persze nem voltak fáradtak, nem is akartak aludni, ehhez képest két nyáltól csorgó kis zombi szállt ki az autóból házunk előtt.
Jött az obligát fürdőzés, csúszdák, kalózhajók, lógás anyukán, úszás, csúszás, pancsolás :)


A fürdőből kifelé jövet kerthelyiséget kerestünk, hogy még ejtőzzünk egyet, és olyan helyre keveredtünk, ahova eddig még sose. A lidli parkolónál található a Hexenstube étterem és egy kis kávézó, ahol leültünk. A kettőnek közösen van egy kisebb játszósarka homokozóval, kisházzal, játékokkal. Eredetileg úgy terveztük, mi bedobunk egy sört, a kölkök meg esznek valami sütit, de ezt töröltük, legalábbis a süti részét. Konkrétan a sárvári osztrák nyugdíjas klubba csöppentünk, az átlag életkor 75 év volt, és a sütik távolról is siralmasak voltak. Nem baj, a sör üveges és finom, Barni meg Banka pedig igyekezett szerepet vállalni a játszórész ma esti színpadi jeleneteiben. Sikerült ;-)
(Fejenként 2 komolyabb sérüléssel jöttünk haza.)
Mára itt a vége... holnap folyt.köv...
|