| Szentgotthárdi kiruccanás |
|
|
|
| 2010. július 04. vasárnap, 19:53 | |||
|
Vasárnap reggel is kellemes időre és napsütésre ébredtünk. Barninak nehezére esett, hogy a fürdés előtt még reggelizni is kelljen (ő bizony nem is éhes), de azért rávettük a közös étkezésre. Kevesebb hideg (bár saláta és gyümölcs is volt), de annál szélesebb meleg választék várt minket (bacon, virsli, kolbász, tojások, bundáskenyér). A fincsi reggeli után még egy gyorsabb kávé (a kölkök kibírták nagy nehezen, elvileg addig ugrálhattak a trambulinon), aztán irány a fürdő.
![]() KILÁTÁS SZOBÁNKBÓL A HOTEL ELÉ, ILLETVE A KASTÉLYPARK FELÉ Most egyből a kinti részt céloztuk meg, mondván délig ott lubickolnánk. Néha be-bejöttünk, mert minden egész órakor félórára indították be a csúszdákat, ami Barninak nagyon jó szórakázás volt. Elúszkáltunk, be-bebújtunk a nagy medence kisebb jacuzzifülkéjébe, aztán egy ebéd (megint a menzán, hogy a fürdőt ne kelljen elhagyni), és a déli hőség érkeztével cuccainkat is a beltéri részbe tettük át. Ott még egy jó darabig elvoltunk, végül majdnem 2 óra volt, mire a szobába visszatértünk. Banka már eszméletlen álmos volt, ami a szobába érve hirtelen tört át, addig hallani sem akart pihenésről persze ;-) Szóval az ágynak dőlve, állva elaludt (de nálunk ezek nem olyan nagy újdonságok). ![]() Összecsomagoltunk, kicsilányt levittük a hallba, a bárban a kereveten még aludt picit, míg mi a számlát rendeztük, üdítőt ittunk, hogy aztán minden erőnket összeszedve 3 óra előtt kicsivel hazainduljunk. A városhatárt elérve már Barnus is búbókált. A biztos és kevésbé gyorsabb, de lényegesen egyszerűbb 8-as utat választottuk, ahol két kis pihenővel együtt is 3 és negyedóra alatt itthon voltunk. ![]() A BÁR ALÉLT KÖZÖNSÉGE A fürdőről már kifejtettem véleményem, nem hatványoznám. Nagyon pici babával kellemes lehet, ahogyan nagyobb vagy már biztosan úszni tudó kisgyerekekkel. A szállodáról, ezalatt a rövid idő alatt, nagyon kedvező véleményünk lett, a kialakítása nekem személy szerint nagyon tetszett.
Egyetlen picike mínusz pontot tudok csak említeni, az étteremben, láthatóan, csak tanulók voltak. A hozzáállásukkal, segítőkészségükkel nem is volt probléma, de némely kérdésben még nem kellő jártassággal rendelkeztek, így nem volt két alkalom, amikor ugyanazt a kávét kérve, azt kaptam volna, amit kértem. Reméljük, ebbe is belejönnek ;-)
Összességében a Gotth'Art hotel minket megnyert, a személyzet mindenhol rendkívül készséges és kedves volt, barátságos volt a hangulat. Csak így tovább!
|








