| Sástói kalandpark |
|
|
|
| 2010. május 01. szombat, 22:13 | |||
|
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, ma Sástóra hajtottunk. Délben indultunk, a kölkök nagy örömére egy nem túl romantikus, McDonald's ebéddel indítottunk a kocsiban. 13.20-kor már a sástói kalandparkban voltunk - www.matrabob.hu. (Az út igen egyszerű, az M3-ason Gyöngyös keletig, aztán Mátrafüred felé, ahonnan néhány kilométer után meg is érkezünk.)
Itt még több, gyerekeknek való elem is található, bungy, kalandpark, kis quadpálya.
Eztán quadozni próbáltunk, de itt némi akadályba ütköztünk; kisgyerek csak kísérővel mehet (ez oké), de csak helyi emberrel. Barni még ebbe is belement volna, de amikor meglátta, hogy az előtte lévő kis kolléga fejére úgy paszírozzák a bukót, ennél a résznél megakadt, tudva, hogy a feje be van kötve, és egy hete sincs, hogy a sebészeten ragasztották össze. Szóval a szűknek tűnő sisak, jelen helyzetben, elriasztotta a kölkömet... Amin csodálkoztam, hogy annak ellenére, hogy ezt az előre kifizetett programot nem tudtuk kiélvezni, sem nem váltották vissza a jegyet, de még a becserélésre sem volt lehetőség.
Innentől már semmi sem állíthatott meg minket, következett a bob! (1 személyes jegy egy menetre 400 forint, két főnek 700 Ft). Barni nagyon szerette volna "azt a sínes dolgot", úgy hogy a két Barnabás nekivágott. Olyan nagy sikere volt, hogy még egyszer "csúsztak", aztán addig kérlelt a fiam, még én is mentem vele egyet. Gördülékenyen megy a rendszer, gyorsan forog a gépezet, alig-alig kell várni. A lefelé vezető út egy pontján fotóznak, amit a kijáratnál meg tudunk vásárolni. Több megoldás is adott, a három legegyszerűbb a kép papírkeretben (590 Ft), a hűtőmágnes (790 Ft) és a kulcstartó. Mi is hoztunk el így emléket, jó ötletnek tartom. A bob pénztáránál, a főépületben van egy nagyobb büfé, étterem, mosdók és még egy panzió is. Itt kapott helyet egy kultúrelem, a budin ülő, köpdöső, dumáló, igen nagy sikert arató, öregember ;-)
Van még egyébként állatsimogató és játszóház is a kicsiknek, amit mi most kihagytunk...
A parkolásért a parkban fizetni kell, de budapesti viszonylatokhoz mérten ennek költsége vicc (kb. 1 óra belvárosi parkolás egy délutánért, mi 3,5 óráárt 420 forintot csengettünk).
|












