| Hétvégi kirándulás - jászberényi állatkert |
|
|
|
| 2010. március 20. szombat, 01:00 | |||
|
Az első igazán tavaszi hétvégére már nagyon régen beterveztünk egy jászberényi állatkerti kirándulást. Először még gyerekek nélkül jártunk ebben az állatkertben, amióta már kölkök is vannak, nem múlik el úgy tavasz-nyár, hogy ne látogatnánk meg ezt a parkot. Minden ilyen helyet nagyon szeretünk (Pesten még örökbefogadott családtagunk is van), de a jászberényi különösen kedves nekünk. A különlegessége abban rejlik, hogy ún. látványetetéseket tartanak. Félórás-órás időközönként más-más állatnál tartanak a gondozók rövid bemutatót, ismertetőt, és a természeteshez hasonló táplálkozást láthatunk. Sajnos ma nem volt még mindenhol szezonszerű menetrend, a mókusmajmok és a kenguruk etetése, legalábbis látványos formában, elmaradt, de a macik és a farkasok közönség előtt jutottak az aznapi táplálékhoz. A kert emberi (gyereki) léptékű, egyes állatokhoz egészen közel kerülhetünk. Van természetesen simogató és játszótér is. A felnőtt belépő 800 forint, a gyerek 600, 2 éves kor alatt ingyenes. Az út kb. 1,5 óra, ha a 3-ason indulunk, autópályán persze gyorsabb, ez esetben Hatvannál kell a sztrádáról lehajtani. Próbáljátok ki! www.jaszberenyzoo.hu ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
|











